"Rendőrállam" mappát nyitottunk

Nem annyira az eddigi öt-hat cikkre, mint inkább a bontakozó tendenciák fényes jövőjére gondolva "Rendőrállam" mappát nyitottunk.

Ez pedig B. I. beszámolója arról, hogy miként csomagolták össze és csukták le október 26-án, amiért meg akart győződni arról, hogy van-e a rendőrökön azonosító szám. B.I. egyébként nem futbalhuligán, hanem egyetemi docens, és azért csak most tudta megírni esetét, mert most vették le róla a gipszet.

Október 26-án, a mosómagyaróvári sortűz évfordulójának estéjén este 9 után azért érkeztem egy barátommal, valamint az ő barátjával a Kossuth tér környékére, hogy mécsest helyezzünk el, hogy az idén méltatlanul megemlékezett 56-os áldozatok és az október 23-án különböző súlyosságú atrocitásokat szenvedett vétlen emberek iránti együttérzésünket kifejezzük. Nekem sok közvetlen és közvetett ismerősöm volt ez utóbbiak között. Amikor a Jászai Mari tér felől odaértünk, láttuk, hogy rendőrkordon zárja el az utat. és tanácstalanul áll ott egy 10-15 fős csoport, főleg középkorú házaspárok, fiatal értelmiségiek. Nem kérdezősködtünk, elindultunk, hogy a Vajkay utca felül kerülve hátha megtaláljuk a mécseseket, bár már sejtettük, hogy hiába jöttünk. Közel s távol mindenütt rendőrök, rendőrautók. Az Alkotmány utcán ismét elmentünk a kordonig. Ott egy másik hasonló csoportot láttunk, mint a Szalay utcánál. Most sem kérdezősködtünk, de nyilván ők is mécsest akartak elhelyezni. Sehol egy transzparens, semmiféle jelkép, hangos szó. Itt közel mentem a rendőrökhöz, mert kíváncsi voltam, vajon viselik-e azt az azonosító számot, amely a főkapitány szerint október 23-án leesett a ruhájukról, s amely nélkül, ahogy aznap délben a Kossuth rádió "Déli krónika" c. műsorában egy alkotmányjogász megerősítette, nem intézkedhetnek, sőt amelyet intézkedés esetén is kérésre közölni kötelesek. Természetesen egyikükön sem volt ilyen azonosító. Egyébként vegyes társaság volt. A fáradt arcú középkorú rendőrnőtől a csuklyásig mindenféle alak.

Amikor a közelükben voltam, hallottam, amint a rendőrségi belső rádiótelefonon valaki azt mondja, ki kell emelni embereket az odaérkezők közül. Gondoltam ebből nem kérünk, s visszatértem barátomékhoz; tovább mentünk. A Báthory utcánál már látszottak a kordon mögött égő mécsesek, s bizonyos volt, hogy semmiféle emlékhely nem közelíthető meg, így készültünk hazaindulni. Ekkor azonban eszembe jutott, hogy megnézzem, itt is azonosíthatatlanok-e a rendőrök. Jóllehet teljes béke volt, és itt a közelben kis csoportot se láttam, ezúttal már nem mentem közel, szemüvegem feltéve 4-5 méterről próbáltam ellenőrizni. Ekkor a sorfalból egy termetes rendőr a visszafojtott agressziótól magas hangon rám kiáltott valami ilyesmit, hogy "felszólítom, hogy távozzon". Bár már óvatosabb voltam, váratlanul ért, s így visszakérdeztem, hol az azonosítójuk. Közben megindult felém két társával, gumibottal. A "párbeszéd" egyszer-kétszer megismétlődött, én földbe gyökerezett lábbal álltam ott. Aztán rám vetették magukat, hátracsavarták a kezem, s földig hajlítva bevittek a kordon mögé. (Utólag gondolkoztam csak azon, vajon ha rossz a lelkiismeretem, vagy felmérem, hogy valószínűleg nem voltak mérlegelési képességük birtokában, vajon el tudtam-e volna szaladni. Nagyon gyorsan történt az egész, és ha hátat fordítok, talán még inkább kiszolgáltatom magam. De az is lehet, ha félek, hagytak volna futni.)

Egy jó darabot "mentünk" az előbb leírt helyzetben, és messze a rendőröktől és rendőrségi járművektől körülzárt helyre értünk, nem tudom, pontosan hova. Ekkor még jó néhány rendőr csatlakozott az előbbiekhez, de pontos számukat nem tudom, hiszen csak a földet és a bakancsokat láttam. Elkezdtek ocsmányul szidalmazni, és a két hátratekert kezem közül a balt csavargatni. Én kezdettől sem fizikailag, sem verbálisan nem álltam ellen. Semmilyen utasítást nem kaptam, amit követhettem volna. Csak amikor már nagyon fájt, akkor mondogattam, hogy nem állok ellen. A bal könyökömben zúzódást okoztak, az egy hetes gipsz-sín után a sérülés lassan gyógyul.

Amikor ez véget ért, hátrabilincselték a kezem, és betessékeltek egy rabszállítóba. Az összetört mobiltelefonomat visszatették a zsebembe, a személyimet elvették, majd visszaadták. Ott már volt egy orvos végzettségű szakfordító fiú, aki megpróbált nyugtatni, és amiben ilyen körülmények közt lehetett, segíteni. Itt töltöttünk kb. fél órát, majd elkezdtek vinni, mint kiderült, a Gyorskocsi utcába. Az emberi méltóságomban legmegalázóbb részleteket nem akarom leírni.
A Gyorskocsi utcában bűnügyiek kezébe kerültünk, innen kezdve emberségesebb bánásmódban volt részünk, sőt a tiszt, aki átvett, kitüntetően figyelmes volt. Benn csak apróbb szabálytalanságokkal találkoztunk. Közben lefogatásomat 8-10 méterről szemlélő barátaim mindent megmozgattak, és végül kerítettek egy ügyvédet, aki 10-től éjfélig várt, hogy beengedjék. meg is próbáltak lebeszélni róla. A kihallgatás kb. éjfélkor volt, a kihallgató tiszt az V. kerületből érkezett. Mint kiderült, szabálysértési eljárást indítottak ellenem, de nem közölték, mivel vádolnak. Valaki mondta, hogy a hírek szerint egy 5 fős csoportból emeltek ki engem. A kb. 5 perces tárgyilagos kihallgatás után még 3 órát tartottak benn. Mint az ügyvéd kérdésére kiderült, nem mertek dönteni, és egyre magasabbra telefonáltak. Végül hajnali három körül kinn voltam az utcán. Miután hazajutottam, aludtam másfél órát, és reggel 8-ra mentem órát tartani.

Tudom, hogy fizikailag az, ami velem történt, apróság a 23-i atrocitásokhoz képest. Ugyanakkor a tény, hogy mindez teljesen békés körülmények közt megeshet, finoman szólva aggasztó. Olyan volt az egész, mint egy rémálom; időutazás a 80-as évekbe. Még mindig nehéz elhinni. Most nem akarom elemezni és kommentálni az összetett társadalmi veszélyeit az eseményeknek. Mindenesetre mindannyiunk közös érdeke, politikai nézetektől függetlenül, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő, és ezek a veszélyes folyamatok megálljanak.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Jogosan vittek be.

„vajon el tudtam-e volna szaladni.”
Lófasz vagy te, nem egyetemi docens.

17 évvel ezelött a mai napon és kb. ezekben az órákban a cseh rendörség brutálisan bántalmazta a tüntető prágai diákokat. Pár nap múlva csak a legnépesebb tüntetésen 800 000 ember vett részt, ahol Václav Havel bejelentette: megtörtént az, amire annyi éve várunk: a hatalom párbeszédet kezdett a társadalommal.
Fletókám, ha majd egyszer szükséged lesz egy cseh-magyar szótárra, fordulj hozzám bizalommal!

nick # Nick

Most vettem észre a hasonlóságot.

és ez mi volt?

mikro Bőség Tár

T.bt!Nem az a baj,hogy az agyad egy gyűszűnyi.Sokkal inkább probléma,hogy a gyüszü fala vastag acélból van.Igy soha nem tudod áttörni,egész életedben be leszel zárva a parányi sötét lételemedbe!

szó se róla jó ötlet ez a rendőrállam mappa de azért megemlíteném, hogy a hazadnak.uw.hu oldalon is található egy „rendőrállam mappa”. az ötletlopásos ilyen esetekben rendben van.

http://hazadnak.uw.hu/bal2_elemei/image005.jpg

A rendőrök az alkotmányos rend védelmében léptek fel

„Új szuverenitás gazdáink” -kormányunk és a nemzetközi körök.

A jelenlegi alkotmányból fakadóan az állam az országkirabló hatalom infrastruktúrájává silányul.

Ha a pénzhatalom ,a médiahatalom és a kormányzással járó hatalom, mellette a külföldiekkel való fenyegetőzés nem elég, a jelenlegi rend(szer) védelmében bevethetők a rend őrei is, mint elrettentő hatalmi eszközök.

A hatalmon levők hozzáállása roppant cinikus:
Az államot is használom.
A törvényeket is. Érdekeimtől függően egyszer rájuk mutogatok, máskor meg teszek rájuk.
A rendőrséget is. Hiszen a pozíciómból fakadóan hatalmam rendelkezésére állnak ezek az infrastruktúrák is.

 X

Rendőreskü:

„hazám alkotmányos és törvényes rendjét, nemzetünk biztonságát, ha kell életem feláldozásával is hűségesen védelmezem.”

X
 Gy.F.blog

„Az alkotmányos rend és a kormány destabilizására tett kísérlet kudarcot vallott. Az erre épülő stratégia vereséget szenvedett. A szándékokkal ellenkezően a törvényes rend és nyugalom megzavarására az utcára hívott tömeg nagysága, az emberek száma az elmúlt hetekben nem növekedett, hanem folyamatosan csökkent, az érdeklődés egyre mérsékeltebbé vált. Az utcai megmozdulásokat támogatók egyre elfogadhatatlanabb színben tűntek föl. A feszültség és a hisztériakeltés sok mindent tönkretett, de erősebbnek bizonyult az, ami a legfontosabb: az alkotmányos rend.” (Gy. F. blog)

 X

Indymedia:

Szüneteltetik az Altus elleni pert

hétfő, 2006. november 6. miért?

Az ügyész kérésére 6 hónapra szünetelteti a bíróság annak a pernek a tárgyalását, amelyet a Legfőbb Ügyészség indított Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Rt. ellen szerződés érvénytelensége miatt.

A pert azért indította a Legfőbb Ügyészség, mert álláspontja szerint a kormányfő cége 1995-ben színlelt szerződéssel, jó erkölcsbe ütköző módon jutott hozzá 100 millió forintos állami ingatlanhoz.

 X

Bogár László: A hazugságok örvényében vergődve

„A legfőbb hazugság tehát éppen az a hazugság, amellyel magunknak hazudtuk azt, hogy elhisszük, hogy ami itt épül 16 éve az egy szuverén ország demokráciája és jogállama. A nemzetközi pénzügyi körök önleleplező brutalitása most segít megérteni az eddig önmagunk elől is elhazudott lényeget, csak annyi változott, hogy a szovjet „Politbüró és Goszplan” diktatúráját e hálózatok kétségtelenül rejtettebb, de társadalmunkat ugyanolyan hatékonyan kifosztani képes diktatúrája váltotta fel. Gyurcsány tehát éppen akkor hazudott igazán, amikor leleplezett beszédében „bevallja”, hogy az ország katasztrofálisan túlfogyasztott, és évek óta gátlástalanul és büntetlenül dúskál a javakban, ez így tovább nem mehet. Négy évig nem csináltunk semmit, mondja. Miért hazudja az egész magyar értelmiség még most is azt, hogy hallatlan, ezek nem csináltak semmit, ez borzalom, mikor pontosan tudjuk, hogy mi lett volna, ha csinálnak valamit. Miért hazudjuk azt, hogy nem tudjuk, hogy a liberális szótárban a „csinálni valamit”, az egyet jelent azokkal a „reformokkal”, amelyeknek lényege az eddig is vesztes többség teljes kifosztása, és az így nyert javak „birodalmi sarcként” való kiszivattyúzása. Mint ahogy azt is pontosan tudjuk, csak elhazudjuk, hogy azért nem csináltak semmit, mert a globális gazdáik professzionális média-ügynökei segítségével a nép elhülyítésének olyan szintjére kívántak eljutni, ahonnan már nincs visszatérés. Kizárólag ezért kellett, de minden áron (és ezt szó szerint kell érteni), „az első alkalommal a térségben mi tudtunk a következő választáson is kormányon maradni” nevű effektus mindent elsöprő lélektani hatása. Gyurcsány ezt pontosan tudta és tudja, és most röhög igazán azon, hogy az általa tudatosan kiszivárogtatott beszéd gumicsontján rágódva éppen a legmélyebb és legcinikusabb hazugságát hiszi (vagyis hazudja) igazságnak a magyar társadalom, és ebben írástudói is készségesen segédkeznek.

De térjünk vissza a nemzetközi pénzügyi körök, mint új szuverenitás-gazdánk fenyegetéseihez. (Nehéz ma még belátni, hogy valójában új birodalomról van szó, mert az ehhez a fogalomhoz főződő képzeteink még a régiek. A globalitás birodalma ugyanis, mint bizonyítani igyekszem, nem földrajzi térben, hanem szimbolikus terekben épülnek fel rejtett uralmi intézmények segítségével.) Ehhez azonban nem árt nemzet-felemelő” tevékenységük néhány adatokkal is alátámasztható elemét felidézni. 2005-ben a multinacionális vállalatok adózás utáni nyeresége az előző évhez képest 32%-kal nőtt Magyarországon, az általuk fizetendő adók és járulékok mértéke azonban csupán 4%-kal. Még megdöbbentőbb, hogy az 1990 és 2005 közötti időszakban évente átlagosan 20%-kal növelték profitjukat, miközben a nemzeti összjövedelem csak kb. 3%-kal nőtt, az általuk fizetendő adók mindössze 2%-kal, a reálbérek pedig csupán 1,5%-kal. Egy jövedelem tulajdonos ilyen kiugróan magas részesedése az összjövedelem dinamikájából csak akkor képzelhető el ha egészen brutális erőfölénnyel rendelkezik, és mindent ő diktál. Vagyis, ha egyetlen szereplő így „tarol”, azt csak azért teheti, mert övé a főhatalom, sőt e befolyása és gátlástalansága rohamosan növekszik is.

Ezért diktálhatott minden kormánynak, és büntethetett mindenkit, aki a legcsekélyebb ellenállást mutatta, vagy inkább mutatná, ha volna mersze. És aki diktál, az „diktátor”, és amit tesz, az, diktatúra. A magyar értelmiségnek tehát nem gúnyosan röhörészni kellene azon, hogy a miniszter azt találta mondani, hogy „dübörög a gazdaság”, hanem elgondolkozni, megdöbbenni és leleplezni. Ez a mondat ugyanis egy drámai önleleplező igazság. Kimondja, hogy amiről azt hisszük, hogy az a (magyar) gazdaság, az csupán két tucat globális vállalat lokális hatalom-gazdasága, és valóban dübörög, ha a profit-növekedésének csak a tizedével növeli a hozzájárulását az éppen általa letermelt” érték-mezők újratermeléséhez. De e dübörgés” negatív lenyomata az állam és polgárainak növekvő eladósodása, majd mikor ez már tovább nem engedélyezett (mint most), akkor fokozódó lepusztítása. Ez a valódi oka a Gyurcsány csomag kívülről diktált bevezetésének, akár csak annak idején a Rákosi és Bokros csomagoké is volt. És végül nézzük, inkább csak az egzotikum kedvéért, mert tenni egyelőre aligha tudunk ellene, hogy valójában hogyan is épül fel, és hogyan működik a globalitás hatalom-gazdasága, a „hálózatok” világa, a láthatatlan birodalom.”

 X

A köztársasági elnök azt mondja, hogy 2006 nem 56-ról szól. Valóban nincs összefüggés 56 és 2006 között?

A rendőrök az alkotmányos rend védelmében léptek fel

Mönnyé e röndérnek, oszt akkó gumibotilag is löhetsz hülye, nemcsak agyilagosan, tárgyilagosan mög mögállapícshassuk, hogy a röndér nem tündér és a zsandár nem zsendül, jó így neköd, vagyha nem jó, mongyad máshugyan, de ne feleggyed 56 mög 2006 nem lógicsál öszve.

A rendőrök az alkotmányos rend védelmében léptek fel

Kedves Ebedelebe!
Jól öszvecsömörítetted,oszt ennyi?

ez az adekvát uralmi forma !

Meg kellene érteni, hogy a diktatúra és a fasizmus nem azonos. Ráadásul itt inkább rendőri önkényeskedés folyik, hiszen egyébként számos ellenzéki jellegű tüntetésre is sor kerülhetett. Azon pedig nem kell meglepődni, hogy a polgári demokrácia leépülőben van: itt az Indyn többször fejtette ki Szalai Erzsébet, de másutt más baloldali publicisták is (persze nem a hivatalos MSZP-ideológusok), hogy a globális piaci kapitalizmus adekvát hatalmi formája nem a demokrácia, hanem a diktatúra. Mert a jóléti rendszerek szétveréséhez erre van szükség. Ez a diktatúra persze más, mint a klasszikus fasizmusé, sehol nem lehet pl. barna-zöld-feketeinges csordákkal találkozni (néhány árpádsávos idióta kivételként erősíti a szabályt). Az ő helyüket az adó- és járulékfizetés alól kibujó, ezzel a szociális rendszereket láthatalanul aláásó tisztes polgárok foglalják el. Akik ezen biztos meg fognak sértődni, hiszen nem üldöztek senkit. Mivel azonban kivonulnak az állam fenntartásából, lehetetlenné teszik a stabil, jóléti demokratikus rendszert, amelyek révén eddig a kapitalizmust „emberi” jellegűnek lehetett - amúgy a szokásos hazug módon - bemutatni. Sajnos, immár kifogyott a pénz, illetve eltűnt az adóparadicsomokban, az amerikai nyugdíjalapok és a szárnyaló tőzsde nyereségében, hazai bank- és egyéb bárók vállalkozásaiban, stb…

adekvát uralmi forma

Miért nem az anarcho-kapitalizmus az „adekvát” „uralmi” formája a kapitalizmusnak? (Tehát ahol semmilyen állam nincs, csak a magántőke és a személyközi szerződések?) Vagy mondjuk a neolib, ahol az állam még annyira van, hogy a piaci feltételeket és az ezekhez a szerződésekhez szükséges hátteret (biztonságot) biztosítsa? A jóléti állam ezekben a rendszerekben nem „szétvert”, hanem „nem létező” lenne. (Tényleg kérdezem.)

Amúgy felfegyverzett feketeinges csordákkal lehet találkozni, a cikk is erről szólt. Az adófizetés alól kibújókkal igazad van, de erről szerintem kizárólag az állam tehet (a kurva magas adóterhekkel, és azoknak pl a Gy-csomagban való tovább emelésével - amely adóterhet ráadásul meg sem próbálnak a társadalom szélesebb részére teríteni.)

(Zárójel, megjegyzés, személyes: azért raktam idézőjelbe az „adekvát” szót, mert hogy mi adekvát, az nézőpont kérdése! Emlékszel leftist, egyszer írtam, hogy szerintem meg miért az igen fejlett „szociális” rendszerrel rendelkező demokratikus állam a definíciószerű, adekvát kapitalista politikai uralmi forma. A gazdasági verseny elismerése az egyéb társadalmi vetületekre is hatással kell legyen, az esélyegyenlőség folyamatos megteremtését követeli. Szerintem meg ez az adekvát kapcsolódás, a definíciószerű következmény. Tudod, erre mondom én, hogy kapitalizmus-deficit van.)

adekvát uralmi forma

Kezdem a lényeggel: mivel az utóbbi 15-20 év világosan mutatja a polgári demokrácia leépülését, ami párhuzamosan halad a szociális (jóléti) struktúrák leépítésével, ez egyszerűen azt igazolja, hogy az állam nélküli vagy minimális államot feltételező kapitalizmus szobatudósok irreális gondolata. Mivel a kapitalizmus osztálytársadalom, a „személyközi szerződés” az esetek többségében súlyosan egyenlőtlen - Marx kevésbé eufemisztikusan ezt nevezi kizsákmányolásnak… A kapitalizmus demokratikus szakasza - a sokak által érdemtelenül elátkozott XX. század - olyan átmeneti jelenségnek tűnik, ami a „bolsevik fenyegetés” hatására jött létre és állt fenn. A gazdasági verseny elismerése nem fog kihatni „az egyéb társadalmi vetületekre”, mert ahhoz egy kifejezetten erős állam kellene, amely az esélyegyenlőség biztosításához pl. az öröklött vagyont csak minimálisan engedné meg (Liska Tibornak voltak ilyen gondolatai), ez viszont, mint a mai neolib közgazdászoktól (is) tudjuk, értelmetlenné tenné az egyéni felhalmozást, következésképpen a magasabb teljesítményt is. Szóval a kapitalizmus egy olyan rendszer, amely alapvetően az egyenlőtlenségen alapszik, ezért 1. vagy fel kell váltani egy másik társadalmi rendszerrel (erre azonban, ugyancsak láthatóan nem érett meg az emberiség) 2. olyan korlátok közé kell szorítani, amelyek legalább tendenciájában egy humánusabb világ felé visznek („Lehet más a világ! avagy Une autre monde est possible! - nem véletlen, hogy nem az angol terminológiát használtam !). Hogy ebből mi sül ki, azt nem lehet tudni, de hogy ma a világ egyre rosszabb, azt valamennyien észleljük, pedig más nézőpontból indulunk ki !
Az adóról annyit, hogy egyetértek abban, hogy a kormány már megint azokra nyomja rá a terheket, akikre eddig is. Kétlem azonban, hogy mondjuk fele ekkora adókulcsok mellett a jelenlegi adó- és járulékcsalók önként és dalolva vonulnának csekkjeiket befizetni. Sajnos azt is tudom, hogy ez az adóeltüntetés tömeges jelenség és a kormány azért sem avatkozik be, mert ezzel számos kisebb és kényszervállalkozót teljesen a padlóra küldene. Valamit azonban mégis kezdeni kellene a problémával, mert ennyi járulékból nem lehet egészségügyet finanszírozni, ha pedig mindenért fizettetnek és mégis nő a járulékunk, az egy idő után nem fog menni. Egyszerűen el kellene jutni odáig, hogy a gyanús eseteket szociális szempontból egyénileg meg kellene vizsgálni, mert aki minimálbérből tart fenn gépkocsit és kétszintes házat, azt bizony fingassa csak meg az adóhatóság ! A magas jövedelmeknél egy részét pedig azzal vonják ki legálisan az adó alól, hogy a tőkejövedelmek forrásadója alacsonyabb, mint az átlagosnál alig magasabb munkajövedelmek adója. Ezt pedig azért nehéz megváltoztatni, mert 1. ez már a vezetők és klienseik jövedelmét érintené 2. a megtakarítások kimentését indítaná el.
Ezzel visszaértünk a rendszerproblémához. Amíg a fejlett országok eltűrik az adóparadicsomok létezését, addig a vagyonokat oda fogják menteni. Én a magam részéről ezeket záratnám be, némi erővel is alátámasztva, ahelyett, hogy „nyugati demokráciát építenék” egy egészen más civilizációban… (és igen dühítő arra gondolni, hogy ez a semmivel felérő eredmény mennyibe került !)
Ezek a fajta feketeinges csordák esetleg más színekben más államok rendvédelmében is elő szoktak fordulni. Nem jó, hogy így van, de a jelek szerint ez is hozzátartozik a rendszer csökkenő demokráciájához…
Van ok bármilyen derűlátásra ?

adekvát uralmi forma

„Egyszerűen el kellene jutni odáig, hogy a gyanús eseteket szociális szempontból egyénileg meg kellene vizsgálni, mert aki minimálbérből tart fenn gépkocsit és kétszintes házat, azt bizony fingassa csak meg az adóhatóság ! ”

Ehelyett önmagukból indulnak ki: azt feltételezik, hogy mindenki lop-csal-hazudik, és minden minimálbéres remekül él, csak éppen tagadja.
A minimálbért ui. meghagyták ugyanannyinak, a járulékokat felemelték a duplájára.

Ez volt az ő lépésük, megoldaás gyanánt. Siralmas ez az erkölcstelen gondolkodásmód: mindenkit hazugnak feltételezni.

Nem bíbelődnek ezek az igazi bűnösök, igazi tolvajok, igazi sikkasztók, igazi felelősök megkeresésével és megbüntetésével. Évek óta tapasztaljuk. Ne is reméljük. :(

adekvát uralmi forma

„Egyszerűen el kellene jutni odáig, hogy a gyanús eseteket szociális szempontból egyénileg meg kellene vizsgálni, mert aki minimálbérből tart fenn gépkocsit és kétszintes házat, azt bizony fingassa csak meg az adóhatóság ! ”

Ehelyett önmagukból indulnak ki: azt feltételezik, hogy mindenki lop-csal-hazudik, és minden minimálbéres remekül él, csak éppen tagadja.
A minimálbért ui. meghagyták ugyanannyinak, a járulékokat felemelték a duplájára.

Ez volt az ő lépésük, megoldaás gyanánt. Siralmas ez az erkölcstelen gondolkodásmód: mindenkit hazugnak feltételezni.

Nem bíbelődnek ezek az igazi bűnösök, igazi tolvajok, igazi sikkasztók, igazi felelősök megkeresésével és megbüntetésével. Évek óta tapasztaljuk. Ne is reméljük. :(

adekvát uralmi forma

Király vagy, leftist, mindenesetre oda jutottunk, hogy már nem tudom a politikai jobb és bal felosztást gazdaságpolitikai szempontból értelmezni.

Jobb és bal esetleges értelmezése: nemzeti kollektivizmus antiszemita felhangokkal versus individualista kaparjmagadnak, demagóg milliárdosok és megtévesztet panelprolik szövetsége?

adócsalók

az adókat nem a tisztes magyar foglalkoztatottak csalják el, mert nem is ők döntenek az adózásukról, én sem kérhetem arra a munkáltatómat, ohgy adózzon helyettem, mert kibasznának, így mint diákmunkás (egyelőre legálisan) húzom az igát. az átlagmunkás szívesen levonatná még a fizetéséből is azt a keveset, nagyon sokak vannak ezzel így, de a munkáltató még az ő fizetésük terhére sem hajlandó erre.
ráadásul az állam nem mondhatni, hogy kevés pénzből gazdálkodnék, még a kórházak sem kapnak kevés pénzt, csak ‘valahol mindig eltűnik…’

VALAHOL MINDIG ELTŰNIK A PÉNZ
ha nem is fizetünk a jövedelmünk után adót, minden egyes zsemle, minden perc villanyfény után fizetjük az áfát, tehát igenis nagyon komolyan adózunk, akár akarjuk, akár nem.
aki nem adózik, az, hidd el, nem a külvárosi kényszervállalkozó (akit csak ebben a formában hajlandóak foglalkoztatni, vagy kirúgták és próbál fennmaradni) hanem olyan milliárdos haverok, mint…na részletezzem?

nem mi loptuk el az állam pénzét! ő lopta el a miénket!

adócsalók

Lopja.

adócsalók

mert hagyod.

Minek mentél oda?

Elolvastam elfogásod körülményeit.
Természetesen belekalkulálom, hogy az ilyen beszámolók során még senki sem említette, hogy esetleg feleslegesen provokálta a rendőrökte, szándékosan nem hagyta el a helyszínt a felszólítás ellenére… Természetesen minden elfogott egy szent volt…
Szóval! A lényeg: A bevetési ruhára nem kell azonosító. De ha kéne is, attól még nem tudom elfogadni, hogy miért kell számonkérned a téged felszólító rendőrt. Te is a média közhelyeinek ültél fel! Eddig valszeg eszedbe sem jutott volna egy rendőr azonosítóját bámulni… Szóval az írásodból kiderül, hogy kóstolgattad a rendőröket. Felszólítás ellenére nem hagytad el a helyszínt, holott tudtad, hogy rendőrökkel állsz szemben, ezt kár volna tagadnod. Ha nem játszod meg magad, nem lett volna semmi problémád.
 Ennyi.

Minek mentél oda? Elvtársnő, elvátrsnő

Mi a francnak nem maradt otthon? Ez a legjobb ötlet. Megfélemlítve, otthon suttogni, titokban ünnepelgetni, és kussolni a hatalom előtt…
Elvtársnő. Csak akkor mehetünk ki, ha kivezényelnek minket ünnepelni. Nem igaz? És amúgy meg kuss legyen!!! Mit kekeckedik valaki a jog és demokrácia reményében/nevében ma, Magyarországon, 2006-ban?

Minek mentél oda?

Nahát, megint egyetértünk. Ez már csak véletlen lehetne, ha a véletlenek létezése nem mondana ellent isten tökéletességének. :) Így nem véletlen.

Minek mentél oda?

„A bevetési ruhára nem kell azonosító.” Szolgálatban kötelező. A rendőrt az egyenruhája ÉS az azon lévő azonosítója, VAGY a rendőrigazolványa igazolja. „De ha kéne is, attól még nem tudom elfogadni, hogy miért kell számonkérned a téged felszólító rendőrt.” Nem számonkérni kell, hanem köteles ellenőrizni az állampolgár, hogy valódi rendőrrel van e dolga. Ezt a rendőrség is szokta hangoztatni, amikor álrendőrökről hallunk, pl legutóbb: http://href.hu/x/1x39

Álrendőrök csoportosan is állhatnak. Az meg még rosszabb, ha valódi rendőrök adják ki magukat álrendőrnek látszó igazi rendőrnek. :)))
(Jó, ezen poénkodhatok, de senki se szeretné, ha álrendőrök vennék el a pénzét, vagy valódiak rugdalnák.)

Szerintem az áll tudatmódosító szerek hatása alatt, aki a rendőr „Felszólítom, hogy távozzon!” felszólítására nem elindul az ellenkező irányba, hanem a rendőr jelvénye felől érdeklődik. :) Rendkívül életszerű, gondolom, sokan ezt tennék. :)

Aki középkorú házaspár és fiatal értelmiségi, az nem lehet gyanús vagy rendbontó. :)

„Földbe gyökerezett lábbal állni” - az alapvető állampolgári magatartás hiányzik, hogy ilyenkor mit kell tenni. Ugyanígy volt ezzel bizonyos L. Tamásné, aki a rendőri felvezetéssel közeledő konvoj elé kikormányozta a Trabantját még 1994-ben, emlékszik valaki? Mintha kis hazánkban senki nem tudná, hogyan kell viselkedni hatósági személyekkel szemben.

„Azzal is számolok, hogy azóta megfigyelés alatt állok.” - sose szavazok többé a Gyurcsányékra, ha ilyen marhaságra pazarolják az adómat! :)

Aki semmi egyebet nem tesz, mint nem veti alá magát a rendőri intézkedésnek, azt az adatok felvétele után eddig is elengedték.

A végével egyetértek: „mindannyinuk közös érdeke, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő”. Javasolt terápia:

- Visszakérdezés helyett vessük alá magunkat a rendőri intézkedésnek, és kövessük a rendőr utasításait.
- Ha látjuk, hogy egy terület le van zárva, így a behatolás tilos, ne keressük vagánykodva a jogellenes behatolás lehetőségét.
- Ne gondoljuk, hogy az egyetemi docensek nem lehetnek futballhuligánok, azaz, hogy önmagában a tudás, a képzettség más elbírálásra jogosít fel.

A legeslegjobb, ha otthon ülünk és kussolunk, mert a falnak is füle van, akárcsak a bilinek.

Na álljunk meg!

Ha az illető nem hord azonosító jevényt, akkor nem rendőr csak egy ugyanolyan közönséges civil, mint bárki az utcán.

Ha lefog, vagy erőszakkal megpróbál elvinni valahova, akkor azt emberrablás kisérletének tekinthetem és jogom van ellenálni. Ha fegyverrel teszi mindezt akkor az életveszélyes támadás, ha pedig valaki az életemre tör - vagy annak veszálye fennáll - akkor, ha halálosan megsebesítem, az jogos önvédelem.

Ezt erősen ajánlom figyelmébe mindenkinek! Főleg rendőreinknek!

Rendőrállam - fasizmus

fasizálódás: a fasiszta kormányzati módszerek fokozatos bevezetése, ami egyes ellenzéki és polgári pártok betiltásában és üldözetésében, a munkások sztrájkjogának megvonásában, haladó közéleti személyiségek üldözésében, általában a demokratikus szabadságjogok megnyirbálásában és a polgári demokrácia intézményeinek fokozatos felszámolásában jut kifejeződésre.”

„fasizmus:
- a legreakciósabb politikai irányzat a kapitalista országokban a kapitalizmus általános válságának időszakában.
Dimitrov meghatározása szerint: a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legagresszivebb csoportjainak nyílt, katonai diktatúrája”
- totális diktatúra, amely teljes mértékben a monopoltőke szolgálatában állt. Összpontosított politikai és katonai hatalom segítségével militarizálták az államapparátust és a társadalom egész életét, létrehozták a totális államot, amely teljes mértékben a monopoltőke szolgálatában állt.

Itt tartunk…, majdenem.

Rendőrállam - fasizmus

Valóban itt tartunk - és sajnálom, hogy az egyetlen összeállítás, amire valaha is szavaztam, az a jelenlegi koalíció volt (na nem az idein). Korábban soha nem sejtettem volna, hogy az általuk oly sokszor emlegetett fasisztaveszély épp általuk válik valóra. Basszameg.

Rendőrállam - fasizmus

De külön dícséret, hogy bevallod, vállalod korábbi döntésed. Remélhetőleg ezután másként fogsz dönteni, ha voksolni kell.

a Rendőrségről szóló törvény

http://www.complex.hu/kzldat/t9400034.htm/t9400034_0.htm

A vonatkozó paragrafusok (a lényeg az utolsó mondat):
19. § (1) A jogszabályi előírások végrehajtását szolgáló rendőri intézkedésnek - ha törvény vagy nemzetközi megállapodás másként nem rendelkezik - mindenki köteles magát alávetni, és a rendőr utasításának engedelmeskedni. A rendőri intézkedés során annak jogszerűsége nem vonható kétségbe, kivéve, ha a jogszerűtlenség mérlegelés nélkül, kétséget kizáróan megállapítható.

(2) A rendőr jogszerű intézkedésének való ellenszegülés esetén az e törvényben meghatározott intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazhatók.

20. § (1) A rendőrt az intézkedés során az egyenruhája és az azonosító jelvénye vagy a szolgálati igazolványa igazolja.

(2) Ha a rendőr nem visel egyenruhát, az intézkedés megkezdése előtt köteles a rendőri mivoltát szóban közölni, és - ha az intézkedés eredményességét nem veszélyezteti - magát a szolgálati igazolványával igazolni.

(3) A rendőr az intézkedés befejezése UTÁN az intézkedés alá vont személy kérésére köteles az azonosító jelvényének számát közölni vagy szolgálati igazolványát felmutatni, a nevét és a szolgálati helyét megjelölni.

a Rendőrségről szóló törvény

Kedves med!

Az általad idézett törvénycikk az én értelmezésem szerint a következőket tartalmazza: A rendőrnek minden intézkedés során azonosító jelvényt kell viselnie. Kivételt csak a civil ruhás nyomozók jelentenek, akik a szolgálati igazolványukkal igazolják magukat, vagy az intézkedés után, vagy, ha úgy ítélik meg, hogy nem forró a helyzet, az intézkedés előtt. Minden rendőr, akár egyenruhás, akár civil köteles az intézkedés után pontosan azonosítani magát, ha erre kérik.
Abban a tekintetben tehát helyes az értelmezésed, hogy csak az intézkedés után köteles kérésre megadni a szolgálati adatait. A történet hőse azonban nem ilyen jellegű azonosítást kért, egyszerűen csak megkérdezte, hogy hol az azonosítójuk, és ezt minden bizonnyal azért tette, mert az a fránya izé törvényellenes módon hiányzott.
és még néhány kérdés
1. Milyen alapon zár le a rendőrség egy területet, ha nem is létezik jogi kategóriaként az általa alkalmazott terminus? (műveleti terület)
2. Vajon jelét mutatta-e annak vakmerő hősünk, hogy be akar jutni a lezárt területre? Nekilendült e, hogy egy gátugró magabiztosságával átugorja a kordont?
3. Ha valóban nem kisérelt meg a lezárt területre belépni, és egyedül volt, akkor mi a rendőri intézkedés jogalapja?
3. Vajon igazolták-e magukat a rendőrök
az intézkedés után?

azonosító

Kedves Levnyó, cax!

Azt gondolom igazatok van: azonosító jelvény vagy szolgálati igazolvány nélkül rendőr nem intézkedhet jogszerűen.

a Rendőrségről szóló törvény

Te egy fideszes náci futballhuligán lehetsz… :D

sapka is kell

Sapka is kötelező az egyenruhához, de attól még nem lehet joge egy személynek ellenszegülni, mert a rendőrön nincs sapka.

sapka is kell

Feltéve, hogy rendőr! Ez pedig csak az azonosító jelvény (látható helyen) meglétekor, vagy igazolvány felmutatásakor áll!

sapka is kell

Sapka is kötelező az egyenruhához, de attól még nem lehet joge egy személynek ellenszegülni, mert a rendőrön nincs sapka.

öröm

Eléggé egyértelmű. Jó, hogy van, aki ért is ahhoz, amiről agyalgunk. :)

kis szardarab, amit rágicsálhatsz

Előbbről indul a sztori, hékás! Nem intézkedhetnek, ha nem teljesül a következő feltétel:

(egyenruha + azonosító) vagy jelvény

Utóbbi gondolom civil rendőröknél, nyomozóknál.

Vagy tévednék? Igaz, hogy az Alkotmánybíróság 2000-ben megerősítette az azonosító nélküli intézkedés szabályellenességét (ha egy idézett jogszabály ilyen nagy extázist tud okozni, akkor tessék: http://www.iif.hu/netacgi/ahawkereuj.pl?s1=54/2000&s2=&s3=&s4=&s5=&s6=&s…), de te azt feltételezed, hogy máshol van a zárójel a mondatban? Felülírod az AB határozatát? Mégis, ezt így hogy? Magyarázd már el nekem légyszíves!

Ja értem, tehát akkor te csak azt mondod, hogy ezeknek az önmagukban ellentmondást hordozó szabályoknak kell megfelelni szigorúan a te szájízed szerint értelmezve azokat - na meg ugye otthonmaradni, kussolni, meg nem dumálni akkor, mikor lovasrendőrséget vetnek be nem fegyveres ellenállás esetén (ennek szogorú tiltása kivételesen tisztán érthető a tv-ből - idézet kedvenceidtől: http://www.police.hu/nyitooldal/cikkek/orf_061102_01.html, különösen felhívom a figyelmed a Szolg. Szab. 68. § (5) bekezdésére); szerinted a társadalom feladata, hogy kussoljon, mikor a földön fekvőket rendőrök rugdossák; na meg persze mindezekből levezethető, hogy ezek szerint azt is állítod, hogy a következő paragrafus szerinted - ismét felülírva az AB-t - érvénytelen:

„A rendőri intézkedés során annak jogszerűsége nem vonható kétségbe, kivéve, ha a jogszerűtlenség mérlegelés nélkül, kétséget kizáróan megállapítható.”

Ha valami kapcsán a jogszerűtlenség mérlegelés nélkül megállapítható, az az okt 23-i délutáni rendőri fellépések sorozata volt. Ezt többszáz felvétel kétséget kizáróan bizonyítja. Ennek ellenére sokan még nem is ellenkeztek, nem éltek ezzel a jogukkal, képzeld! Ugyanúgy agyonverték őket drága barátaid, a Fasiszta Rendőrség!

Te hülye vagy, vagy gonosz? Ezt soha nem tudom eldönteni.

kis szardarab, amit rágicsálhatsz

Nagyon ott van amit írtál, de legközelebb ilyen hosszú linkek helyett javasolnám ezt:

href.hu

öröm

Ha valóban így történt akkor szerintem inkább az utolsó előtti passzus az érvényes. (De nem vagyok jogász, nem tudom hogy épülnek egymásra)

kiegészítés

Mindenki maradjon otthon. És kussoljon. Vagy csak oda menjen, ahová szabad. És csak azt mondja és gondolja, amit megengednek az elvtársak, azaz szabad.

Így volt ez régen is, az épülő szocializmusban…
Rákosi, Kádár se szerették, ha az emberek gondolnak, mondanak, vagy tesznek olyan dolgokat, amit nem ők diktáltak. :)

Régen kivezényeltek mindenkit a nagy felvonulásaikra, és integettek a tribünről (Dobi István tudta ezt bűbájosan!) vezetőink. Most üres tereken szeretnek magukban ünnepelgetni. És nem szeretik még mindig, ha másra is emlékeznek az emberek, mint amit ők nmegengednének.
Kuss, és maradjon otthon mindenki. Az a lebékésebb és legbiztosabb.

kiegészítés

„Vagy csak oda menjen, ahová szabad.”

Nyugatra.

a kiegészítéshez kiseg.: remek írás az ÉS-ben

http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=AGORA0644&article=2006-1105-2000…

Érdemes elolvasni ezt az írást!

(Sajnos új hozzászólást és cikk küldését nem engedi valahogy az indy, de így is jó.)

még mindig utállak de ebben van egy kis ráció pl ebben
- „Ne gondoljuk, hogy az egyetemi docensek nem lehetnek futballhuligánok, azaz, hogy önmagában a tudás, a képzettség más elbírálásra jogosít fel”

Igen, ez az egy gondolat valóban megállja a helyét. Fura is volt ilyen objektív megállapítást olvasni kedvenc fasisztánktól.
 :D

vannak azért akik egyenlőbbek

Jellemző, hogy ezt a gondolatát találtátok a legjobbnak. Azt elfelejtette hozzátenni, hogy a különleges elbánáshoz magas (évi 20 millió feletti), adózás alól szabadon kivonható (tőke)jövedelem, sztárügyvéd és rendőrségi bratyikapcsolatok kellenek. De ez ugye nem baj ?!

vannak azért akik egyenlőbbek

Nem a legjobbnak, hanem az egyetlen korrekt megnyilvánulásának találtuk. (Amúgy hogy kellett volna egy olyan dologra reagálni, amit nem írt?)

BoBo: nagy vagy!
már többször gondolkodtam azon, hogy lehet szalonképesen nagyon csúnyát mondani. Most már tudom! Te nyitottad fel a szememet!:-))))))))))

na, mert nem tudok uj hozzaszolast…vagy a linket kell atnevezni…

bocsi

jo cikk ez is

temaba vag

http://index.hu/politika/belfold/1106znst/

tovabbi szep napot

peace

eljen john lenon, a zapatistak, che, a zoldek, a zoldet hasznalok, a humanistak is, es eljen minden attackos is.

eljen a szomszed nyugdijjas neni is, mert neki bar arpados a zaszlaja, megertem. es a sutije is finom.

innen merre?

Jókat írsz, de marha rondán beszélsz. Emlékszem egy globalizáció ellenes felbuzdulásodra, olyan volt mint egy fúga, olyan nagy volt benne a lendület.

Más úgyse szól, én felvállalom, azért, hogy a rossz szememet ne bántsa:
nyugdijjas =nyugdíjas
Hajdanában nebulóként nekünk is nehéz volt megszokni , hogy a szallag az szalag, a jappán az japán.

üdv és minden jót:vaktyúk

Javaslom, hogy a népszavazás-kezdeményezés terjedjen ki a magyar zászló és címer módosítására is. Legyen mondjuk nemzetiszín alapon horogkeresztes rendőrcsizma. Hm?

Amúgy Irak helyett bevonulhatnának már hozzánk is az amcsik.