Csurka „Úgy beszél, mint a Csurka”, „ugyanazt
mondja, mint a Csurka”. Csurka István író és szélsőjobboldali
politikus, az egykori Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP)
szimbolikussá vált személyéből. A
„Csurka-szerűség” a „szélsőséges”, a „szalonképtelen”, a
„vállalhatatlan”, az „elfogadhatatlan” - azaz funkcionálisan az
„illegitim” - szinonimája, melyet előszeretettel alkalmaznak a
rendszerkritikus beszédre az adott mondanivalónak a szélsőjobboldalhoz
és az antiszemitizmushoz társítása révén, ez az
ún. „csurkázás”, ill. „lecsurkázás” (©TGM). A
„csurkázás” célja kirekeszteni a közbeszédből, vagy még inkább:
eleve ignorálni a rendszerkritikus érveket és/vagy azok
tényeit. Elterjedésének oka az ún. „balliberális értelmiség”
rosszhiszeműségén túl az, hogy hazánkban történelmi okok miatt a
rendszerkritikának a szélsőjobboldali rendszerkritika kivételével nem
jött létre komolyabb önálló fóruma. Így a rendszerkritika, mint olyan,
„csurkai mondanivaló” lett a közfelfogásban. Ezért ha valaki
rendszerkritikát gyakorol, automatikusan „szélsőjobboldali”
módon gondolkodik, függetlenül tényleges világképétől,
értékrendjétől. Az utóbbi egy-két évben a MIÉP bomlásával
ill. eljelentéktelenedésével a „csurkázás” alábbhagyott, és
maradt a többi szinonima. (Ld. még kódolt antiszemitizmus,
szélsőség)
Hozzászólások
Csurka az igazság bajnoka
Igen emberek, Csurka az igazság bajnoka, amint az pártjának nevében is áll. Ti itt és mások másutt hazudnak. Őt kell olvasni, neki kell hinni, ő a múlt a jelen és a jövő.
Na a jövő azért mégsem.
Mert ha már nem lenne senki, aki ne rasszista, agresszív alapon szemlélné a világot, majd akkor már ember se lesz a földön.
Én azért örülök, hogy a kinai taoista felfogás eltörüli ezt az embertelen, csurkai mentalitást, aminek számos boldog(??), lelkes(??) követője van itten.
Pontosítás
Mecsoda előítéletesség, hogy a Hayek Társaságnak zárt lenne a fóruma. Mivel rosszabbak ők az Indynél? Mert más a véleményük? Hoppá, itt van a diktatórikus kutya elásva!
Hozzáfűzném: a Hayek Társaságnak sajnos nincs fóruma, minthogy oldaluk is bedöglött fél éve…
Pontosítás
Aha. Ráhibáztam volna? Bocsánat. Nem emlegettem zárt fórumot. Ha beletaláltam, bocs. :)
Nem rosszabb, csak más. Ha érted ennek a szónak az értelmét (lásd: „lehet más a világ/politika”, stb).
Jesszusom, nem mondod, hogy az eddig a Hayek.hu-n fórumozók mind átszoktak fél éve az indyre? Már mindent értek. :)
Közhelyszótár - médiasztár
A jelenlegi konstruktív aktivista közbeszéd egyik legsúlyosabb szitokszava (a másikat lásd: —> Gyurcsány). A bennünket körülvevő mesterséges (emberi) környezettel szemben általában elutasító hozzáállásuk miatt az ilyen típusú, a társadalom elenyésző kisebbségét alkotó, ám annál hangosabban kiabáló emberek az általuk „hamisító”, „kormánylakáj” és más megbélyegző jelzőkkel illetett tömegtájékoztatási eszközöket (kivéve, amit ők uralnak, lásd: kurucinfo, indymedia) és szereplőiket (legyen az riporter vagy riportalany) módszeresen próbálják hitelteleníteni (lásd még: Félrevezetve, Napkelte vs Fábry, Napkelte vs Toroczkai, Népszava vs Napi Ász, Fejtő vs Cohn-Bendit). A konstruktív aktivista szemében a médiaszereplés önmagában az általa létezőnek tételezett globális összeesküvés cinkosává teszi a médiaszereplőt, függetlenül attól, hogy ugyanő minden alkalmat megragad, hogy akár egy félmondatos sajtóhír erejéig felhívja magára a figyelmet (lásd még: vészfék - mozgalom, lepedő a Lánchídon, élőlánc a kórházakért). Mivel saját akciói általában sikertelenek (napi színes hírek szintjén maradnak és nem váltanak ki össztársadalmi méretű rokonszenvet), ezért a tömegkommunikációban járatosabb és sikeresebb emberek iránti irigysége miatti rosszindulatát a médiasztár virtuális figurájába sűríti, amit objektív entitásként létező figurának posztulál. Ezután a számára nem szimpatikus személyeket (lásd Demcsák Zsuzsa, Gyurcsány Ferenc, Gergényi Péter) valós személyiségjegyeiktől függetlenül az általa létrehozott médiasztár tulajdonságaival ruházza fel, és az így létrejött virtuális személyek ellen folytatja lejáratókampányát.
Közhelyszótár - médiasztár
Ki az az „aktivista”, akiről itt szó van? Ez innen nem derül ki. De talán nyomravezet, hogy az, aki „uralja” a kurucinfót meg az indymédiát. (Ki uralja az indymédiát? A cikkek feltöltői, pl. bt és Vöry? A hozzászólók, pl. Augur?) Ki gyűlöli az emberi környezetet (mármint KG-n kívül)? Ha a médiaszereplés bűn az „aktivista” szemében, és az indymédia tele van „aktivistákkal”, akkor az indymédia miért nem pfujol Fábryra, Sólyom Lászlóra (közismert médiaszereplők), vagy Chomskyra, Morvaira (két másik „sztár”)? Melyik „aktivistának” van összeesküvéselmélete (mondjuk KG-n kívül)? Milyenek a „médiasztár tulajdonságai”, amikben állítólag Demcsák osztozik Gergényivel? Szerintem kissé elsietett ez a nagyszabású vulgárpszichológiai elmélet. Ha a kis értekezésed szintjére akarnék ereszkedni, azt mondanám, hogy irigykedsz az aktivistákra, és azért tulajdonítasz nekik paranoid hajlamokat, hogy fölényt érezhess velük szemben. De persze valószínűleg nem ez a helyzet, csak az, hogy egyszerűen indulatból írsz már megint.
tele indulattal :)
Indulattól remeg a kezem, ezért a szokásosnál is több lesz a gépelési hiba. :)
Azért voltam kénytelen ide feltenni a cikket egy hozzászólás keretében, mert a nemes és nemzetes cenzor letiltotta. Ez például egy módszere az indymedia uralásának. A másik, hogy a szekesztőség hivatalosan bojkottot szervez politikai antipátia alapján, majd „ha lemondassz neoliberális elveidről, velünk maradhatsz” ajánlatot tesz. (Bizonyára nem olvastad KG erről szóló kiváló cikkét, vagy mferi még kiválóbb, sőt, felülmúlhatatlan „bt, avagy a bértopikolás anatómiája” című dolgozatát, mely médiahack témában hosszú évekig egyetemi doktori szemináriumok témáját fogja képezni a Harvardtól egészen a Lomonoszovig. Igaz, hozzá is szóltál mindkettőhöz, de ettől még nem biztos, hogy olvastad. :) )
Ha észrevetted - de szerintem nem - a szócikkben fam a baloldaliakról és a neoliberálisokról szóló hamis sztereotípiáit szedtem csokorba, csak kissé átfogalmaztam. Szeretném ugyanis, hogy egykor az én szócikkeim is bekerüljenek a Közhelyszótár dossziéjába, ezért törekszem a stílus- és megfogalmazásbeli egységességre.
A „konstruktív aktivista” KG szavajárása, állítólag ez az a típusú vita, melyet én akadályozok, miként az aktivisták a közlekedést. :)
Összeesküvéselméletet mferinél olvashatsz (ismét felhívom figyelmed a „bt, avagy a bértopikolás anatómiája című remekművére”), vagy éppen vaktyúknál („Félrevezetve”), netalán atomcsirke hozzászólásaiban. Már persze, ha fam-é nem felel meg neked a rosszindulatú, a szolidaritás nemzeti formáival szemben fellépő, az országot kiárusító, idegenszívű baloldaliakról. :)
A médiasztár lényege, hogy hiteltelen, utálni kell és lenézni. Hogy miért is … nem mindegy? Egy igazi konstruktív aktivista sosem kérdez ilyet, a lényeg, hogy utálni kell és kész! :)
Ez a „szintre ereszkedés” a Közhelyszótár szintjét jelenti, amely valahol a fekete humor környékén található. Mindenesetre utolsó néhány mondatoddal sikeresen leereszkedtél, remélem, nem okozott ez nehézséget számodra, ahogy eddig is meglepő könnyedséggel és eleganciával rugdaltál belém, de hát isten neki, csütörtök van, nem panasznap. :)
Miért is nem utálják az indymedián Fábryt? Vagy Sólyomot? Vagy Morvait? Talán azért, mert mind kemény jobbosok, továbbá lelkesen és tendenciózusan illegitimezik a kormányt és fejét? :) Miként Chomsky is ezt teszi Bush-sal, ugye … erről jut eszembe: Michael Moorer és a Kóla, puska, sült krumpli? Nem kellene őt is kissé fényezni? :)
A legszebb az egészben az, hogy az indymedia - nemzetköziből adaptált - alapszabálya szerint ez egy független portál. Ehhez képest tendenciózus a jelenlegi kormány pocskondiázása, lejáratása minden stílusban és eszközzel, míg engem cenzúráznak, illetve, elnézést, „konstruktív aktivista fellépést valósítanak meg”, illetve „a cikkem elrejtése révén másoknak biztosítják másoknak a lehetőséget” (ez nagyon tetszett cenzortól! :) ), és időszerű zsebforradalmat szerveznek. Szerintem ez minden, csak nem független viselkedés, nemde? Míg pl. a lőtéri kutya sorsa még magát a lőtéri kutyát sem érdekli, lásd a jobb oldalon felsorolt aktuális cikkek a heti válasz című független, politikamentes közérdekű lapból. :)
Ha esetleg féltenél, nyugodj meg, nem olyan könnyű engem a lelki egyensúlyomból kibillenteni. Kíváncsian és némiképp mulatva figyelem, mi fog történni, mit ötölnek vajon még ki ellenem a nagy leleplezés (mferi), a nagy bojkott (KG), a nagy visszacsapás (fam), a nagy és pezsgő klubélet (bt fan club, bt media services) a nagy cenzúra (censor) és a nagy alterego - kutatás (nemmferi és nembt) után? Esetleg némi önkritika / önmérséklet, fentebb stílű és nem megbélyegző megfogalmazások, nyitottabb gondolkodás? Ez utóbbiban partner vagyok.
tele indulattal :)
Kedves bt!
1. Csak mert paranoiás vagy, még nem biztos, hogy nem üldöznek. De lehet, hogy mégsem. Szerintem az indy olvasóközönsége felállva, ütemes tapssal köszöntené, ha az általad mélyen tisztelt társaság végre „politikai és gazdasági csoportok érdekeitől független, a társadalmi változásokért elkötelezett” cselekedeteket hajtana végre. Ha nem veszed észre, hogy ennek pont az ellenkezőjét teszik, akkor továbbra is legyél nyugodt, és legyen életed célja, hogy megpróbálsz szétkúrni egy olyen közösséget, akinek a fentiek fontosak lennének. Viszont vagy cinikus, vagy beteg vagy ebben az esetben (inkább az utóbbi).
2. Vazz, nehogy már te akard megmondani, mi legyen az indyn teljes egészében. Persze, hogy nem kell egyetérteni, de amit te művelsz, az kimeríti a primitív bunkóság fogalmát. És még csak észre sem veszed magad. Írod: „Esetleg némi önkritika / önmérséklet, fentebb stílű és nem megbélyegző megfogalmazások, nyitottabb gondolkodás? Ez utóbbiban partner vagyok.” Nem veszed észre, hogy nincsenek partnereid semmiben? Ne akarj akkor feltételeket szabni. Tudod egy közösség attól közösség, hogy vannak közös alapelvek. Ha jól vettem észre, veled itt szinte senkinek nincsenek közös alapelvei. Hogyan akarsz így vitatkozni? Hogyan vagy képes ezt nem észrevéve kvázi ultimátumot adni? Emlékszel a viccre az öreg bácsiról, aki hallgatja az autórádiót, ami azt mondja, hogy egy őrült szembe megy az autópályán? Ismered a poént? Érted is?
3. A Hayek Társaságnak, a MEH-nek, és a többi hasonszőrű szervezetnek nyilván megvannak a maguk (zárt) fórumai, ott is lehet grafománkodni, egészen biztos. Ide is lehet írni, persze, de kérlek, ne floodolj ennyit. Nagyon fárasztó.
4. Nemem sem tetszik feltétlenül, hogy vannak olyanok, akik hasonlóképpen tesznek, kvázi floodolnak itten, attól függetlenül, hogy egyetértek-e a nézeteikkel, vagy sem. Érdekes módon mégis a te cikkeidtől és hozzászólásaidtól képződnek új ráncok a fejemen. A többi, nekem nem fontosat nem nézem meg, nem nyitom ki, nem kommentelem. De te mindenhol ott vagy, hogy megpróbáld a magad képére formázni az egészet.
erre reagáltam
„Milyen lenne egy emberi reakció ilyen esetben: valami olyasmi, hogy bocs, ha a fórumozók közül sokakat megbántottam rámenős stílusommal, …” [KG]
„Az is biztos,hogy bt vitastilusával is baj van és neki is használna ,ha a jogos kritikálat megszívlelné.
Ha modorál-moderál akkor még hátra van hogy a véleményével ,ami valamiből kinőtt, mit kezd ő maga és mit kezdünk mi.
Az itt a jó, ha sokféle vélemény megszólal, különösen ha konstruktív vitára ad alkalmat,nem pedig dezorganizál,főleg a stílusa miatt.
A tartalmakkal pedig úgy könnyebb megbírkózni, ha a fontos témáknál a hozzászólók - másokra is gondolva, hiszen a viták kapcsán üzenetet küldünk egymásnak - azt mondják amit igaznak, fontosnak tartanak és nem hiányzik belőlük tudatosan és tartósan a jó szándék.” [vaktyúk]
Ezekhez a gyöngyszemekhez, mint a tolerancia igazi mintapéldányaihoz, mit szólsz? :) Még egy primitív bunkóval rásegítettél, hajrá! :)
1. Köszönöm személyiségem részletes elemzését, már egész szép dossziém van belőle. :)
2. A közös alapelveket én is elolvastam, de nem találtam benne olyat, hogy „kötelező Gyurcsány Ferenc, a neoliberálisok és a mérsékelt baloldaliak utálata”.
3. Érdekes ez a flood. Heti 2-3 cikk már az? (Ja, tőlem egy is sok, értem. :) )
4. Készíts egy statisztikát, a jelenleg aktív topikok közül hányhoz szóltam hozzá! Meg fogsz lepődni! :) Azért szúrok szemet, mert az itteni mainstream-mel szemben írok karakteres hozzászólásokat, melyeket az imént voltál szíves primitív bunkóság jelzővel illetni.
Jót nevetek, amint valaki ÉRDEMBEN vitázik egy Közhelyszótárral … A „balliberális értelmiség rosszhiszeműségén” nem akad fenn senki, csak az én hasonló stíllusú megnyilvánulásomon? :)
Talán nem véletlenül érzem úgy, hogy ez egy politikai vita egy ellenzéki tömörülés és köztem.
erre reagáltam
Na jó, látom, el kell mondanom a vicc poénját: „Mi az hogy egy? Mindenki!”
Floodolni a közösséget (?) floodolod. Nem cikkel, hozzászólással.
Nem, nem (csak) karakteresek, hanem primitívek, bunkók, direkt a témát elterelők, együttgondolkozást (még ha akár hibás is) megszüntetők, stb a hozzászólásaid.
Politikai. Hö. Definiáld már hogy mi a politika. Ha értelmes választ is tudnál adni, akkor belátnád, hogy nem csak a jobb-bal, gyurcsány-orbán tengelyek léteznek. De mégis mindig ebbe az irányba akarnál terelni mindent. Hiba, hiba, hiba. Vagy (és akkor térjünk vissza a személyiségedhez) betegség, betegség, betegség. Vagy pénz, pénz, pénz.
érzem
„Talán nem véletlenül érzem úgy, hogy ez egy politikai vita egy ellenzéki tömörülés és köztem.”
Tényleg nem véletlenül érzed úgy. Hisz számodra kb minden probléma kormány-ellenzék, „bal”-„jobb” kérdéssé alacsonyodik le. Minden témára ráerőlteted ezt a zubbonyt, nem tudsz kiszakadni ebből a szemléletmódból. Ez még önnmagába nem lenne zavaró, de automatikusan másokra is alkalmazod, mindenkit felcímkézel (lásd most: ellenzéki tömörülés), és el sem tudod képzelni, hogy a többség itt nem pártdrukker, és nem így áll a világ dolgaihoz.